Síró óvodás fogadott a minap délután, méghozzá az én sírós óvodásom. Óriási krokodilkönnyekkel az arcán szalad oda hozzám, és el kellett telnie jó néhány percnek, mire kibogoztam a szálakat: Szabi már nem a barátunk! A helyzet komolyságát felmérve levettem a kabátom és leültünk a kisszekrényhez, ez a történet valószínűleg elég hosszú lesz.
Történt, hogy a Jézuska az óvodába legós motorcsónakot hozott, olyan igazi szuper, szakértelmet kívánó motorcsónakot. És ez sajnos közös kellene, hogy legyen, hiszen az egész csoport kapta, de „anya képzeld én tudom egyedül csak összerakni, akkoj az enyém, ugye?” Hamar kiderült sajnos, hogy Szabi is össze tudja rakni, ily módon ő is igényt formált a játékra. Ezzel kétéves barátságuk mélypontra került, és a mai délután mondhatni örökre véget is ért. Ringatom a négyévest, és csitítom, a másik sarokban Szabi sírdogál, a motorcsónak pedig romjaiban hever valahol, várva a békülést.
Mivel mi felnőttek vagyunk, bizonyos dolgokban elég tapasztalattal rendelkezünk ahhoz, hogy konfliktust kezeljünk. És azt is biztosan tudjuk, hogy a gyerekek nagyon intenzíven élik meg a kapcsolatokat kísérő érzelmeiket. A négyéves gyermek már mélyen át tudja élni, hogy egyik emberhez szorosabb kapcsolat fűzi, mint a másikhoz. Pontosan tudják, hogy mi vezéreli őket a barátválasztásban, vagy éppen miért Esztibe lesznek szerelmesek, aki szerencsére viszont szeret minket. Sajátos igények szerint építik társas kapcsolataikat, választanak maguknak játszótársat, szerelmet, barátot vagy épp maradnak közömbösek a másik kis társuk iránt. Ezek az érzések igenis valódiak és szükségesek a gyerek fejlődéséhez: ahhoz, hogy később valóban kötődni tudjon.
Az óvodás korú gyermekek szempontjai sokkal földhözragadtabbak a kapcsolatok kialakításánál, mint a felnőtteké. Az első naptól kezdve tudjuk, hogy Gergő „a legerősebb, mindenkit meg tud verni”, Ádámnak „kúúl világítós cipője van”, és szerencsére „közel lakik”. Szabi pedig, aki most az ősellenség, valójában „mindig játszik velem, mikoj én akajom”.
A szakemberek véleménye szerint az ovis barátságok általában rövid ideig tartanak, inkább pillanatnyi játszótársi viszonyok, mintsem a hagyományos értelemben vett baráti kapcsolatok. Összeveszések, kibékülések, érzelmi viharok, barátságok, és szerelemek kavarognak – sokszor a felnőttek tudta nélkül, a legnagyobb titokban.
S ha mégis beszélnek róla, mert VÉSZHELYZET van, hogy fogadjuk az élménybeszámolót?
Szülőként soha ne minősítsük gyermekünk választását, és semmiképp ne hozzuk tudtára, ha mi nem ugyanúgy vélekedünk, mint ő – nem értjük, miért pont a szerintünk minősíthetetlenül viselkedő Lacival barátkozik, és miért nem jönnek ki a mi barátnőnk kisfiával, akivel születésük óta ismerik egymást. Hallgassuk meg, tegyünk megértést mutató megjegyzéseket ("És mit szoktatok együtt játszani? Elmondtad már neki, hogy szerelmes vagy belé?”) Hisz gyermekünk most is számít arra, hogy a testi-lelki biztonságérzetet, támogatást megkapja tőlünk. Emellett ezek a kis, megmosolyogtató kapcsolatok fontos tanulási terepek a számára: a későbbi felnőtt kapcsolatépítés előgyakorlatai.
Ha szeretnél még több anyagot kapni tőlünk, vagy érdekelnek a termékeink, iratkozz fel hírlevelünkre itt!
