Okos Ovisok

Volt egy kislány az oviban régen, aki mindig felrúgta a kockaváramat, csak úgy, szórakozásból. Nem mondtam el otthon, de egyik napról a másikra reggelente elkezdett fájni a hasam. Még sírtam is, annyira fájt. Amikor anyukám végül megenyhült, és otthon maradhattam, örömömben felugrottam, és egyáltalán nem fájt a pocakom. Anyukám nagyon morcos lett, és a hasfájás miatti otthonmaradás ezentúl szóba sem jöhetett.

Az ovis és kisiskolás évek alatt sok kifogás eszembe jutott, hogy miért is nem tudok iskolába menni. Hol a matek óra, hol a matek tanár, hol valami egészen más oka volt. Összegyűjtöttünk 10 okot, melyek okozhatnak hasfájást, fejfájást, hisztit oviba, vagy iskolába indulás előtt. Érdemes leülni a gyermekkel és elbeszélgetni őszintén, kedvesen arról, ami bántja, foglalkoztatja, mert nagyon ritkán állhat fizikai betegség a háttérben.

1. A hosszú nyáriszünet után visszarázódni a korai lefekvésbe, felkelésbe bizony senkinek sem könnyű. Ha pedig az esti lefekvés időpontja későre húzódik, és az iskolában is sok a feladat, a gyermek elfárad. Az oviban a kisebbek még alszanak, de a nagyobbak már nem nagyon, ezért ők is elfáradnak napközben. Ha sok a különóra, ha nem marad idő a kikapcsolódásra, pihenésre otthon, akár csak egy órácskára is, a fáradság halmozódik. Nem kell a sok különóra, engedjük a gyermeket gyermeknek lenni!

2. Lehet, hogy nem volt még kellően érett a gyermek az ovira, vagy az iskolára. Ha sokat követelnek tőle, és nem bírja a tempót, vagy egyszerűen az adott intézmény nem neki való, akkor érdemes elbeszélgetni az óvodavezetővel, vagy iskolapszichológussal, és tanácsot kérni.

3. Lehet, hogy csúfolják, mert valamiben különbözik a többiektől! Balkezes, és ezért lehet, hogy kicsit ügyetlenebb? Lehet, hogy nem tud sokáig figyelni valamire, és felugrál, mászkál, fel akarja hívni magára a figyelmet? A gyermekek nagyon igazságtalanok tudnak lenni egymással, és gyorsan kiközösítik, aki csak egy kicsit is más. Kérj segítséget fejlesztőpedagógustól!

4. Nincs esetleg valamilyen kórnikus, vagy akut betegsége, ami miatt nem tud együtt mozogni, futkározni a többiekkel? Asztma például okozhatja ezt, érdemes a háziorvossal beszélni a problémáról.

5. A nagyobb gyerekek előszeretettel szekálják a kisebbeket - tiszletet a kivételnek. Ha észreveszed ezt, vagy gyermeked jelzi, hogy az oviban, vagy az iskolában, hogy a nagyobb szájúak zaklatják őt, forduljatok az osztályfőnökhöz, az óvónénihez, és kérjetek elbeszélgetést, akár szülői értekezletet is érdemes összehívatni, ha komoly a probléma.

6.Nem lát tökéletesen, vagy nem hall jól a gyermeked? Észrevetted, hogy közelebb ül a TV-hez, közelebb hajol a könyvhöz? Emiatt kevesebbet is teljesíthet a suliban, menjetek fülészhez, vagy szemészhez és korrigáljátok a bajt!

7. Nem lehet, hogy Te vagy az, kedves szülő, aki túl magasra tetted a lécet? Ha nagy a nyomás a gyermeken az állandó teljesítési kényszer miatt, abba a gyermeki váll könnyen beleroppan. Próbálj meg kicsit lazább lenni, és nézz mélyen magadba: boldogabb lesz attól a gyermeked, ha állandóan elsőnek kell lennie mindenben??

8. Lehet, hogy a gyermek maga tette magasra a lécet. Ha van otthon nagyobb testvér, aki könnyen veszi az akadályokat, a kicsi megpróbálja követni, és bezsebelni a dícséreteket. Ne hagyjátok, hogy ebbe nagyon beleherelje magát, próbáljátok másra helyezni a hangsúlyt. Legyen kicsit több játék, lazítás, csavargás a városban, süti a suli, vagy ovi után egy cukárszdában.

9. Lehet, hogy egy erős akaratú tanár van a háttérben, vagy az óvónéni, aki "kinézte" magának a gyerkőcöt. Sajnos van ilyen, emberek vagyunk, és mindenki máshogy viseli például az elevenebb, nagyobb szájú gyermekeket. Van akit az zavar, hogy a gyerkőc túl lassú, vagy túl gyors, vagy túl aktív, vagy túl passzív. Mindneképpen beszélj a pedagósussal erről, kérj időpontot, vagy ha nagyon nem passzolnak a vélemények, meg lehet fontolni a csoport/osztály váltást is.

10. Ha történt a családban valamilyen rossz esemény, válás, baleset, ne adj isten haláleset, lehet, hogy azért nem kar elmenni reggelente otthonról a gyermek, mert fél, hogy a távollétében újabb baj történik. Mindenképpen erősítsd ilyenkor a gyermekben, hogy szeretitek, nyugtassátok, hogy nincs baj, nem töténik semmi rossz. Ha nagyon zaklatott, és sokáig elhúzódik ez a pánik, a háuziorvostól kérj segítéséget a megfelelő szakember megtalálásában.

(forrás: Anya&Apa magazin)

Ági, sok éves eredményes munkásságodnak köszönhetően országszerte ismertté vált a neved, de ha valaki mégsem ismerne, mit mondanál, "Ki az a Telegdi Ágnes?"

Elsősorban írónő vagyok, és lelkes fotós, de a végzettségem gyógypedagógus. Diplomamunkámat az alábbi izgalmas témában írtam: „A mese hatása a gyermekrajz fejlődésére a tanulásukban akadályozott gyermekeknél”.Tapasztalatból tudom, hogy mennyire oda kell figyelni a gyerekekre, empatikusnak és türelmesnek kell lennie az embernek ahhoz, hogy megnyíljanak, és kitárják a szívüket. Nagyon szeretem a gyerekeket, és közös bennünk az állatok, növények, a természet iránti szeretet. Ezt próbálom a könyveimben leírni és fotókon visszaadni. Úgy érzem, jó úton járok. J

Hogyan lettél egyszerre írónő és fotós is?

Az írás szeretete valahogy bennem van, a mesélés vágya tör utat egy-egy újabb könyv megszületésekor. A fényképezőgépemet pedig mindig magamnál hordom, olyan ez nekem, mint amikor valaki a táskája nélkül nem tud létezni. Soha nem tudhatom, mikor toppan elém egy újabb téma, mikor kell elkattintanom, és születik meg egyetlen képből egy egész történet. A fényképezőgépen keresztül látom már a mesét is, néha alig várom, hogy leülhessek írni.

Melyek a fontosabb munkáid, van-e kedvenc könyved közülük?

Három sorozatom van, az egyik a Barnabás mackó meséi. Ő egy kedves mackó, aki olykor esetlen, olykor ügyes, olykor vidám, és néha szomorú. Míg az állatokról szóló sorozat a valóságos világot ábrázolja fényképekkel dokumentálva, és az 5-11 éves korosztálynak ajánlom, Barnabás maci a klasszikus mesék hőse. Az ő kalandjai inkább az óvodások számára íródtak. Barni családban él, éppúgy játszik, veszekszik a testvéreivel, és csetlik-botlik az életben, mint a róla olvasó (vagy mesét hallgató) gyerekek. De estére mindig elsimulnak a konfliktusok és szent a béke.

Közvetve ugyan, de igyekszem a családi élet pozitív oldalát felmutatni mese formájában a gyerekeknek. Kilenc ilyen könyvem született ebben a sorozatban, és három foglalkoztató füzetem is a kicsik számára. 

A másik sorozatom az Ó azok a csodálatos állatok, kilenc kötettel. Most már tematikusan fotózok. A fényképeimet emberi történetekkel kötöm össze, és könyveim így nemcsak ismeretterjesztő jellegűek, hanem szórakoztatóak, játékosak is. A képektől, a látványtól elvezetem kis olvasóimat a tartalom, a mondanivaló felé. A könyvek végén kis állathatározót is találnak a benne szereplő állatokról, és jó tanácsokat az állattartással kapcsolatban. 

A harmadik sorozatom az ünnepekről szól, a karácsonyi készülődéshez kapcsolódik, az advent időszakáról, képekkel, hagyományok leírásával.

Hol lehet veled találkozni, és mi csinálsz, amikor nem írsz?

Járom az országot, gyerekekkel találkozom, író-olvasó találkozókat tartok. Sok olyan vidéki vásrosba, faluba jutok el, ahol sok szülőnek nincs lehetősége arra, hogy mesekönyvet vegyen a gyermekének valamilyen alkalomra, mert szegények. Így én vagyok az, aki mesélek nekik egy-egy ilyen alkalommal.

Minden egyes előadás egy külön kihívás számomra. Van, hogy 50-80 gyereknek mesélek, vetítek egyszerre, ami óriási felelősség. Én nem csak felolvasok nekik, hanem kérdezgetem is őket. Kíváncsi vagyok etetik–e a madarakat, és ha már etetik, meg is figyelik-e őket. Szeretném, ha a meglévő tudásukat rendszereznék, és minél több alkalommal hasznosítanák. Igyekszem jó előadásokat tartani, ami leköti a gyerekeket, de azért ez nem mindig elég. Folyamatosan tartom a szemkontaktust, figyelem, mikor fáradnak el. Ilyenkor új képet mutatok be, vagy madárhangot játszom be nekik. Minden előadásnak egyedi dinamikája van, ahol mindig más és más pedagógiai módszert „vetek” be. Igyekszem az izgő–mozgókat kérdezgetni, bekapcsolni az előadásba. Ez legtöbbször működik. És mindezek mellett talán azt is érzik, mennyire szeretem a munkámat, a lelkesedés legtöbbször rájuk is átragad.

Nagyon fontos, hogy már kisgyerekkorban minél több mesét és verset halljanak a gyerekek, hiszen ez a legfogékonyabb korszakuk.

Nem tudok elég hálás lenni a szüleimnek, akik egészen pici koromtól kezdve nagylánykoromig nagyon sokat meséltek nekem. Nagy ajándék volt ez tőlük, életre szóló kincs. Ezt az ajándékot próbálom tovább adni a gyerekeknek, mert hátha ők is tovább adják majd az ő gyerekeiknek, és akkor a munkáb nem volt hiábavaló.

Készszégfejlesztő óvodás társasjáték és ajándék Telegdi Ágnes mesekönyv matematikai fejlesztő füzet csomagért kattints ide:

http://www.greenrabbit.hu/vakaciooo!_122/tarsasjatek_ajandek_mesekonyvvel_es_foglalkoztato_fuzettel_1079

Nem eszik az oviban. Mit tegyek?

Adva van egy finnyás négyéves, és egy mindenevő hatéves. A finnyás négyéves tegnap délután büszkén rohant hozzám, amikor hazaértem. „Anya, már a második kifli végét eszem, kapok édességet?” Na igen.  Ehhez nem fűznék komolyabb magyarázatot. Lehet érvelni, vitatkozni, vagy egyetértően bólogatni. Nálunk, ha rendesen esznek, jöhet a húsvéti nyuszi feje az étkezés végén. Vagy a Mikulás lába, évszaktól és megmaradt csokoládétól függően. 

Visszatérve a tegnapi kiflire, azért a mérhető boldogságot okozó csoki majszolása közben rákérdeztem erre az evés dologra. „Kisfiam, mi volt ma a reggeli/ebéd/uzsonna az oviban?” Fogalma sem volt róla, már igazából maga a kérdés is felrepült a világűrbe. Bezzeg a mindenevő hatéves rögtön sorolta, a kedvencei voltak (=ÉTEL ). Már az ebédnél éreztem, hogy mi állhat a nemevés hátterében. Hát igen, a négyéves korlátozott számú és mennyiségű ételt vesz magához, azt is erősen megválogatva. Hullámokban tör rám a kétségbeesés, valamit elrontottunk volna? És miért is fizetem a három étkezést neki naponta, ha úgyis itthon eszik csak? Pedig semmi baj sincs az óvodai ételekkel. Legalábbis a hatéves ezt bizton állítja.

Vekerdy Tamással készítettel pár éve egy interjút a Közétkeztetés Szaklapjában, és megkérdezték tőle, hogy milyen tapasztalatai vannak az óvodás korú gyermekek étkezési szokásaival kapcsolatban.

„- Az egészséges gyerekek esetében úgy vélem, hogy nem kell nagyobb hangsúlyt helyezni erre a kérdésre otthon. Ahol aggódva foglalkoznak azzal, hogy mennyit evett vagy nem evett a gyerek, ott előbb utóbb valóban evészavar áll elő. Előfordul, hogy a gyerek jó bőrben van, de a nagyszülő szerint nem eszik. Ilyenkor visszakérdezek: tényleg nem evett semmit ma még? Aztán kiderül, hogy végülis a kakaót megitta, a vajas kenyeret megette, csak az ebédnél a főzeléket utasította vissza. Ebből nem kell kérdést csinálni! „

A pszichológus szerint az óvodában a legfontosabb, hogy nem szabad semmit erőltetni! Ha rossz véleménye van a gyereknek az ott tálalt ételről, s ezt ki is mondja, akkor ne büntessük meg érte! Joga van hozzá, hogy eldöntse, miből mennyit eszik. Ne piszkáljuk folyton azzal, hogy üljön szépen, egyen rendesen, ne mocorogjon!

Persze a helyes étkezési szokásokat minden gyermeknek el kell sajátítania, kulturlények lennénk, vagy mi. A szakemberek szerint az oldott hangulatú vacsora jelentősége, ahol mindenki elmondhatja az aznapi eseményeket, óriási. Igyekezzünk a lehető legjobb körülményeket biztosítani erre, bár biztos vagyok abban is, hogy a mi ovink is megtesz minden tőle telhetőt ehhez.

És a végére itt van egy felmérés, melyet az Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) munkatársai végeztek azzal kapcsolatban, hogy mi landol a gyerkőc tányérján az oviban. A 10 napos felmérés eredménye kissé elkeserítő:

A gyerekek 60 százalékkal kevesebb húst és 25 százalékkal kevesebb tejterméket kaptak, mint ami az ajánlások szerint szükséges lenne, ugyanakkor a száraztészta 2,5-szerese volt a kívánatosnak. Míg tejet és natúr savanyított tejterméket 10 nap alatt átlagosan alig kétszer kaptak a gyerekek, ezek cukrozott, ízesített változatai átlagosan háromszor is előfordultak az étlapon. A fehér kenyér nagyságrenddel többször szerepelt a kínálatban, mint a teljes kiőrlésű pékáru. Az egészséges táplálkozás alapját képező friss zöldséget és gyümölcsöt csak a közétkeztetők fele tudta naponta és igen elenyésző részük naponta többször biztosítani. Az óvodák felében a szülők rendszeresen hozzájárultak a gyermekek étkeztetéséhez, leggyakrabban friss gyümölccsel és zöldséggel.

Nálatok mi a helyzet ovi fronton? Rendesen eszik a gyerkőc?

Ha szeretnél az Okos Ovis Klub tagja lenni, és így hozzájutni az ingyenesen letölthető kiadványainkhoz és exkluzív ajánlatainkhoz, iratkozz fel itt!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két aranyos, óvodás kisfiú.  Sok játékuk volt otthon, és sok időt töltöttek különböző szerepjátékok kitalálásával is. Sokszor annyira elmerültek a játékban, hogy fel sem tűnt nekik, lassan az egész lakás egy nagy játszótérré alakult, mindent elborít a lego, építőkocka, és a plüss állat egész hada. Nem zavarta őket sem az, hogy időnként halkan roppan valami a lábuk alatt, sem az, hogy ők maguk is többször átesnek egy-egy alkatrészen. Önfeledten, édesen játszottak nap, nap után.

Történt egyszer, hogy a gyermekek anyukájának a lába alá került egy hegyes-éles-szúrós valami, ami erős fájdalmat és ezzel párhuzamosan erős felindultságot is keltett benne. Azt találta mondani az anyuka egy szép vasárnapi délelőtt, fél lábát borogatva, hogy ebből már pedig elege van! Mostantól rend lesz, és punktum. Szó szót követett, az édesen játszó gyerekek azonmód fel lettek szólítva az azonnali játék-, és azok tartozékainak elpakolására. Az anyuka nem átállott némi szigort bevetve határidőt is szabni, sőt, kilátásba helyezte az el-nem-pakolt játékok porszívó általi eltüntetését is. Lett is erre kapkodás, kiabálás, sírás-rívás! És lett végre rend is, nem is akármilyen! Anyuka elégedetten hátradőlt, majd némi lelkiismeret furdalástól gyötörten este leült a számítógép elé, és a világhálót segítségül hívva elolvasott pár cikket a gyermekek és a takarítás összefüggéseiről.
Anyuka elhűlten olvasta: Négyből egy 5–16 éves gyerek semmit nem segít a szüleinek a ház körül – derül ki egy brit kérdőíves kutatásból (magyarországi kutatást nem talált, esetleg érdemes lenne készíteni egyet :)). Akik segítenek, azok között is ez minden ötödik srácnál csak annyit jelent, hogy rendet tart a saját szobájukban. Ráadásul egy részük azt is csak külön juttatásért: ötből három gyermek zsebpénzt, édességet vagy más jutalmat kap érte.  A felmérés szerint a többségnek még az olyan egyszerű napi feladatok „sem mennek”, mint például a beágyazás vagy a játékok elpakolása a nap végén. Pedig bevonni egy gyereket mondjuk a takarításba, akár csak játékos formában is, nagyon egyszerű módja annak, hogy felelősségre szoktassuk, és – amellett, hogy a gyerek első dolga persze a tanulás és a játék – minél később kapunk észbe, annál nehezebb dolgunk lesz.

Tapasztalat mondatja: nincs annál rosszabb, ha egy háztartásban a gyerekkel mindig közelharcot kell vívni, hogy segítsen, de legalább is a saját szobájában tartson rendet, tisztaságot. Érdekes, hogy 2-3 éves korukban még a fent említett gyermekek is remek mókának tartották a takarítást, különös élvezetet találtak a portörlésben, örömmel porszívóztak, imádtak felmosni. Anyuka ilyenkor gyenge ide

grángást kapott, de hagyta, hiszen ebből tanul a gyerek, milyen jó lesz majd később erre visszaemlékezni!
Anyuka hitt abban, és néha még mindig hisz, hogy ha kicsi korától kezdve befogjuk a gyermeket, megbízzuk kisebb-nagyobb feladatokkal, talán később is jobban lehet majd számítani a segítségére. Sokszor az is segít, ha nem egyedül kell a pakolást a kiskorúnak végeznie. Érdemes pár percet áldozni a drága időnkből arra, hogy felajánljuk a segítségünket, együtt mókásabb, hatékonyabb a rendrakás, és vélhetően kevesebb hisztit is eredményez. És közben tanítunk, mesélünk, nevelünk…
Arról nem is beszélve, hogy mikor majd utódunknak saját háztartása lesz, nem fogja tanácstalanul forgatni kezében a porrongyot vagy kétségbeesve keresni a porszívó elejét. 

És a végére egy kis segítség:
Hogyan vedd rá a gyermeked a házimunkára?

1.    Az angol Quid pro Quo jelentése „ellenérték, ellenszolgáltatás”. Magyarul, addig ne teljesítsd gyermeked kérését, amíg ő nem teljesíti a tiédet. Lehet, hogy ez elsőre durván hangzik, de érdemes rávezetni a gyermeket arra, hogy nem vagy a cselédje. Például: Miután letakarítottad az asztalt, kiteszem rá a vacsorát. Amíg kipakolod a mosogatógépet, megcsinálom a reggelid.
2.    „Pénz beszél” elve. Ezt komoly döntést igényel, mikor kezdjünk el egyáltalán pénzt, zsebpénzt adni a gyermekünknek. Fejben rakjuk helyre a dolgot, azaz ha kitaláljuk, hogy a kert gereblyézése 500 Ft, akkor legyen annyi másnap is. Ha a szemét kivitele 100 Ft, akkor adjuk oda érte az összeget, de érdemes megbeszélni, hogy mire szeretné majd költeni az összeget. Esetleg vásárolhatunk neki egy perselyt, és gyűjtheti abban, ezzel már kicsi korban ránevelhetjük a spórolásra.
3.    „Oszd meg és uralkodj” elve. Ez viszonylag egyszerű, gondold végig a feladatokat, és a gyermekeid képességei/erőssége szerint oszd szét őket. Ha több gyermek van otthon, feloszthatjuk közöttük a feladatokat. Például a mosógép esetében Panna teszi be a ruhákat a gépbe, Marci beönti a mosószert, Dani bekapcsolja a gépet.
4.    „A hét napjai” elv. Oszd fel a hét napjait a gyermekek között, és akár egy papíron vezetve ki lehet osztani az egyszerűbb feladatokat. A papírt fel lehet tenni a hűtőre és így mindig szem előtt van. :)

Jó a vége, fuss el véle! 

Síró óvodás fogadott a minap délután, méghozzá az én sírós óvodásom. Óriási krokodilkönnyekkel az arcán szalad oda hozzám, és el kellett telnie jó néhány percnek, mire kibogoztam a szálakat: Szabi már nem a barátunk! A helyzet komolyságát felmérve levettem a kabátom és leültünk a kisszekrényhez, ez a történet valószínűleg elég hosszú lesz.

Történt, hogy a Jézuska az óvodába legós motorcsónakot hozott, olyan igazi szuper, szakértelmet kívánó motorcsónakot. És ez sajnos közös kellene, hogy legyen, hiszen az egész csoport kapta, de „anya képzeld én tudom egyedül csak összerakni, akkoj az enyém, ugye?” Hamar kiderült sajnos, hogy Szabi is össze tudja rakni, ily módon ő is igényt formált a játékra. Ezzel kétéves barátságuk mélypontra került, és a mai délután mondhatni örökre véget is ért. Ringatom a négyévest, és csitítom, a másik sarokban Szabi sírdogál, a motorcsónak pedig romjaiban hever valahol, várva a békülést.

Mivel mi felnőttek vagyunk, bizonyos dolgokban elég tapasztalattal rendelkezünk ahhoz, hogy konfliktust kezeljünk. És azt is biztosan tudjuk, hogy a gyerekek nagyon intenzíven élik meg a kapcsolatokat kísérő érzelmeiket. A négyéves gyermek már mélyen át tudja élni, hogy egyik emberhez szorosabb kapcsolat fűzi, mint a másikhoz. Pontosan tudják, hogy mi vezéreli őket a barátválasztásban, vagy éppen miért Esztibe lesznek szerelmesek, aki szerencsére viszont szeret minket. Sajátos igények szerint építik társas kapcsolataikat, választanak maguknak játszótársat, szerelmet, barátot vagy épp maradnak közömbösek a másik kis társuk iránt. Ezek az érzések igenis valódiak és szükségesek a gyerek fejlődéséhez: ahhoz, hogy később valóban kötődni tudjon.

Az óvodás korú gyermekek szempontjai sokkal földhözragadtabbak a kapcsolatok kialakításánál, mint a felnőtteké. Az első naptól kezdve tudjuk, hogy Gergő „a legerősebb, mindenkit meg tud verni”, Ádámnak „kúúl világítós cipője van”, és szerencsére „közel lakik”. Szabi pedig, aki most az ősellenség, valójában „mindig játszik velem, mikoj én akajom”.

A szakemberek véleménye szerint az ovis barátságok általában rövid ideig tartanak, inkább pillanatnyi játszótársi viszonyok, mintsem a hagyományos értelemben vett baráti kapcsolatok. Összeveszések, kibékülések, érzelmi viharok, barátságok, és szerelemek kavarognak – sokszor a felnőttek tudta nélkül, a legnagyobb titokban.

S ha mégis beszélnek róla, mert VÉSZHELYZET van, hogy fogadjuk az élménybeszámolót?

Szülőként soha ne minősítsük gyermekünk választását, és semmiképp ne hozzuk tudtára, ha mi nem ugyanúgy vélekedünk, mint ő – nem értjük, miért pont a szerintünk minősíthetetlenül viselkedő Lacival barátkozik, és miért nem jönnek ki a mi barátnőnk kisfiával, akivel születésük óta ismerik egymást. Hallgassuk meg, tegyünk megértést mutató megjegyzéseket ("És mit szoktatok együtt játszani? Elmondtad már neki, hogy szerelmes vagy belé?”) Hisz gyermekünk most is számít arra, hogy a testi-lelki biztonságérzetet, támogatást megkapja tőlünk. Emellett ezek a kis, megmosolyogtató kapcsolatok fontos tanulási terepek a számára: a későbbi felnőtt kapcsolatépítés előgyakorlatai.

Ha szeretnél még több anyagot kapni tőlünk, vagy érdekelnek a termékeink, iratkozz fel hírlevelünkre itt!

Ha valaki megkérdezi a hatévest otthon, hogy melyik iskolába megy szeptembertől, azonnal rávágja a választ, tudja 4 éves kora óta. Családi hagyományt folytatva nem is gondolkodunk másik intézményben, ami gondolkodásra okot ad, az inkább a tagozat, vagy nem tagozat kérdése.
És itt a tagozat alatt a sportosztályt értjük, meggyőződésünk, hogy örökmozgó utódunk energiái itt lesznek leginkább kordában tartva. Igen ám, de felvételi lesz, elvégre sorsolás útján sportosztályba válogatni elég nagy dőreségre vall. És ha felvételi van, akkor bizony végrehajtandó feladatok is vannak, mese nincs, mától keményen gyakorlunk! Akadálypályát kreálunk a kertben, időt mérünk, gyakorlatokat sulykolunk, és tesszük mindezt egy hatéves gyerekkel, aki mellesleg kiscsoportos kora óta sportol. Ki dönti el, hogy helyesen cselekszünk-e, amikor egy négyéves gyereket elkezdünk aktív mozgásra biztatni? És mi a megfelelő mozgásfajta egy ilyen idős gyermek esetében?
Számos cikk mutat rá arra, hogy óvodáskorú gyermekünknek életre szóló élményeket, előnyöket, különleges fejlődési lehetőségeket biztosíthatunk a sportolás által. „A mozgáskoordináció javulásával együtt nő a gyerekek önértékelése, fejlődnek a szocializációs és kommunikációs készségeik, sőt a mozgás kihat az intelligencia természetes fejlődésére is.” Az viszont nagyon nem mindegy, milyen mozgásformát választunk.
Mikor és mit?
Ez nagyban függ gyermekünk testi adottságaitól, a környezettől, illetve attól, hogy milyen lehetőségek vannak az adott településen. Mielőtt választunk, alaposan nézzünk szét, kérdezősködjünk az óvodában is. Sok helyen van lehetőség a helyszínen tornára, néptáncra íratni gyerkőcünket, illetve ha van helyi uszoda, érdemes ott is kérdezősködni. Mindenképpen vegyük figyelembe gyermekünk érzéseit is a sporttal kapcsolatban, ha nem érez kedvet a néptánchoz, ne erősködjünk csak azért, mert nagypapa régen remek táncos volt. És nem szabad csak azért teniszezni adni, mert mi teniszezőt akarunk nevelni belőle. A kisgyermekek éltető eleme a játék, ezért bármilyen sportágat is választunk, legfontosabb a játékosság és változatosság. Az életkornak megfelelően különösen jótékonyak a kisebb csoportokban végzett gyakorlatok, hiszen a csoport közösségformáló ereje régóta bizonyított.
3-4 éves korban a szimmetrikus mozgások ajánlottak, melyeknél a lényeg a természetességen van. Fontos, hogy ne terheljenek egyenetlenül és ez által ne deformálják az alkatot, semmiképpen se károsítanak. Ebben az életkorban a gyermekek türelme még igencsak véges, nem kedvelik a hosszabb, monoton jellegű mozgást, feladatot. Kitűnő választás lehet a síelés és az úszás (már ahol ez egyáltalán lehetséges), pontosabban a vízben való, okosan irányított mozgás, a speciális, játékos gyerektorna, ügyességfejlesztő játékok.
5-6 éves korban előtérbe kerülnek azok a gyakorlatok, amelyek kifejezetten a mozgáskoordinációt, a koncentrációt segítik és erősítik. Sor kerül már például az úszásnemek elsajátítására, a különböző labdajátékok alapjainak megismerésére. Én személy szerint nem pártolom a küzdősportokat ebben az életkorban, hosszú az edzésidő, erős fegyelmet és kitartást igényelnek a gyermektől, és könnyen elmaradhat a sikerélmény is.

„A sport megtanít becsületesen győzni vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít.” – írta Ernst Hemingway.
Én azért titkon mégis aggódom, vajon jól van ez így? Tényleg már ennyi idősen versenyeztetnem kell a gyerekemet? Normális, hogy féltem, aggódok, és őrlődök magamban: mi lesz, ha nem sikerül a felvételi? Hogy dolgozza majd fel? A sima osztály is szuper osztály, szuper tanítónénikkel, ezt elég gyakran el is mondjuk otthon.
Ha valaki erről is megkérdezi a hatévest otthon, rávágja, hogy sporttagozatra megy. Mert ő igenis hisz magában, minden képesség birtokában van. Ha kell, falat mászik, akadályon ugrik keresztül, felhúzza magát a korlátra és úgy fut, mint a nyúl. Egyértelműen bennem lehet a hiba, ezt viszont nem árulom el senkinek sem. :)

Ha szeretnél még több anyagot kapni tőlünk, vagy érdekelnek a termékeink, iratkozz fel hírlevelünkre itt!

Mikor kicsi voltam, nagyon vártam a hétfő esti adásszünetet, mert tudni lehetett, hogy a néma doboz
helyett valóban emberi hangon szól majd az estimese. A mai napig élénken él bennem a békebeli
diavetítő túlmelegedést jelző szaga, a falon futó filmecske feliratai, a tekeredő diaképsorozat csikorgó
hangjai és persze az olykor hangos viták, hogy mi is legyen a műsor. Arra is emlékszem, hogy A
télapó és ezüstmackó története hirtelen ért a közepén véget, mert egy tettlegességig fajuló vita
következtében széttéptük és büntetésként sosem tudtuk meg, hogy honnan érkeznek az ajándékok...

Ezekkel a gondolatokkal kezdtünk jó nagynéniként a diavetítővadászatba és meglepődve
tapasztaltuk, hogy az eltelt időszakban a készülék új dizájnt kapott, míg a kedvenc történeteink
változatlan formátumban, kicsit inflálódott áron fellelhetőek nemcsak a bolhapiacon, hanem egy
budai diafilmszaküzletben.

Hosszú előkészületek után így történt, hogy egyszercsak drága unokaöcsikém szobájában találtuk
magunkat egy szombat esti vidám vacsorás-fürdés után, nagyszülőkkel, szülőkkel mindannyian
izgatottan lesve a hatást. A villanyt lekapcsoltuk, odakészítettük a zseblámpát – tisztára, mint az
áramhiányos nyolcvanas évek közepén -, befűztük a filmet –először természetesen fordítva így
olvashatatlanul-, és izgatottan figyeltük a török és a tehenek meséjének megelevenedését.

Anya a mesélő, a többiek – mi - pedig egyelőre csak hallgatunk a háttérben...Aztán hamarosan mind
szerepet kapunk...”én vagyok a Mehemeeeed-mi vagyunk a teheneeeek....”és egyszerre kezdünk
múúúúzni...hosszasan csapjuk ezt a háttérzajt, míg a kicsike tényleg elhiszi, hogy a legelőn járunk
és az álló dia a fejében életrekel, lelép a vászonról...Mire vége a mesének családi ovációzássá alakul
a fehér, a fekete és a tarka hangja és a tudatlan felöklelt török kisfiúval együttérezve csukódik a
szemünk...Azután pedig lassan elhagyjuk a kisszobát, de a közös élmény hangulata jön velünk...

Ti vettetek diavetítőt? Ismeritek a régi, „békebeli” designt? Emlékeztek a hétfői adásszünetre?
Gondoltok néha arra, hogy hetente egyszer családi színielőadássá alakítjátok az estimesét?Jöhetnek a kommentek, állok elébe :)))))))

Sünaranka

Szőke, kék szemű, balkezes kisfiúra vágytam, amikor kiderült, hogy kisbabánk lesz. És ezzel sokáig párhuzamosan nagyon sok pénzre is vágytam, és egy olyan kismama fürdőruhára, amiben nem nézek ki három számmal nagyobbnak. Nos, az utóbbi két vágyam soha nem teljesült, nem lett sok pénzem (soha nem vettem lottót például, ez biztos nem segített meggazdagodni), és bár lett kismama fürdőruhám, de...hagyjuk.

Miért szerettem volna a fenti jellemzőkkel megáldott utódot? Nyilván Brad Pitt sokat nyomott a latban, nőtársaimnak nem kell ezt ecsetelnem. Akkor talán a bal kéz okozhat itt némi fennakadást. Miért akarna egy anya balkezes gyermeket? Talán mert ő maga is az, mármint balkezes. És balkezesnek lenni nemhogy hátrány, de különleges, egyedi dolog.

Komoly statisztikák mutatják, hogy tízből egy ember balkezes és a férfiak esetében 1,5-ször nagyobb esély van a balkezességre, mint a nőknél. Napjainkban elismert tény, hogy aki a bal kezét használja dominánsan, semmiben sem marad el jobbkezes társaiktól, sőt számos kiváló sportolónk és művészünk balkezes. Él bennem a gyanú, hogy valamiféle védekezés, önigazolás lehet a részünkről a híres balkezesek emlegetése: próbáljuk megmutatni, hogy nem vagyunk kevesebbek a jobbkezeseknél, ha ennyi kiemelkedő emberről mondhatjuk el, hogy balkezes volt, az csak számít valamit, nem?
Itt van mindjárt a leghíresebb, Leonardo Da Vinci, aki tükörírással jegyzetelte le mintegy 5000 oldalt kitevő naplóit. Nem dicsekvésképpen említem meg, de a tükörírás a kisujjamban van, sőt, fent említett gyermekem is kiváló ebben, tervezem, hogy fellépünk együtt majd valami show műsorban és meg lesz a hőn áhított sok pénz is. :))) Petőfi Sándor és Picasso csak hab a tortánkon.
 
Miért nem szabad kényszeríteni a gyereket, hogy átszokjon a jobb kéz használatára?
 Az első és legfontosabb szabály: a szülőnek el kell fogadnia, hogy gyermeke balkezesnek született. Ha pedig ezt a megfelelő helyre tesszük a polcon, és természetesnek vesszük, a gyermek sem fog fennakadni azon, ha időnként sutának titulálják. Az orvostudomány rohamos fejlődésével lassan bebizonyosodott, hogy a balkezesség öröklődik.
Charles Darwin 1877-ben írta, amikor megállapította, hogy a legkisebb gyermeke balkezes:
„Nincs semmi kétség, ez a tulajdonság örökletes – a nagyapja, az anyja és egyik fivére is balkezes.” *
Amíg régen az ördögtől valónak, valamiféle deformitásnak tartották ezt, manapság szerencsére már nem divat átszoktatni a gyermeket a jobb kéz használatára. William Ireland angol pszichiáter 1880-ban írta:
„Egy balkezes gyermek, akit arra kényszerítenek, hogy jobb kézzel írjon, pontosan
ugyanolyan helyzetben van, mint amilyenben az a jobbkezes gyermek, aki bal kézzel volna kénytelen írni.”*

Hogyan segítsük gyermekünket a jobbkezesek világában boldogulni?
- Vásároljunk olyan eszközöket, melyeket balkezesek számára készítettek. Túlzás lenne minden egyes használati tárgyat balkezesre cserélni, azonban ollóból például érdemes egy cserét beiktatni, mivel a jobbkezes példányok használata kényelmetlen. De hasznos lehet a számítógéphez a balkezes egér és klaviatúra, vagy a hegyező, mérőszalag,  lefűzhető lapok vásárlása is.

- Szeretnénk, ha gyermekünk játszana valamilyen hangszeren? Erről sem kell lemondani: készítenek balkezes gitárokat, zongorát és sok egyéb más hangszert is, igaz a dobfelszerelések nagy részét úgy állítják össze, hogy az a jobbkezeseknek kényelmes. A fúvós hangszerek egy része azonban kétkezes ügyességet igényel.
- Érdekes feladat lesz megtanítanod az evőeszközök helyes használatára! A poharat a bal keze mellé tedd, és a kanalat, villát is erre az oldalra helyezd terítéskor. A kés legyen az egyetlen evőeszköz, amit a jobb keze ügyébe helyezel, amikor már elég idős hozzá, hogy használja azt.
- Rajzoláskor, vagy írás tanulásakor a papírt a test középvonalától balra helyezzétek, a "legmélyebben" a jobb alsó lapszél legyen. Ezzel megelőzhető a klasszikus görcsös kéztartás, és nem árnyékolják, amit írnak. A ceruzát is kicsit másképpen kell fogniuk: a hegyétől távolabb, hogy az ujjaik ne takarják el a már leírtakat.
Augusztus 13. a Balkezesek Világnapja. Ez a nap ideális, hogy megünnepeld gyermeked egyediségét, sokoldalúságát és balkezességét. Elvégre a statisztikák szerint a világ népességének kb. 15%-a balkezes, vagyis kb. egymilliárd ember tartozik velünk együtt ehhez a szűk elithez! :)

Ha szeretnél méh több anyagot kapni tőlünk, vagy érdekelnek a termékeink, iratkozz fel hírlevelünkre itt!

*Az idézetek Kiss Erzsébet A balkezes gyermek problémái munkájából valók.
**Balkezes termékeket a Varázsboltban lehet szép számban találni, és a Magyarországi Balkezesek Egyesületéhez is érdemes fordulni, ha gondjaink támadnának a balkezességünk miatt.

Egy ismerősömmel beszélgettem a minap, három gyerkőc édesanyja, köztük két fiúé. A kislány úgy rajzolja a hercegnőket, mintha erre született volna, de a két fiú nem mutat semmi hajlandóságot erre. Mesélte, hogy az óvodában az volt az egyik feladata a kicsiknek, hogy rajzolják le a házukat és mellé a családot. Balázska, az idősebbik kisfiú, kreatívan oldotta meg a feladatot: rajzolt egy házat, kiszínezte, és jelentkezett, hogy készen van. Na és a család?-kérdezte Marika néni. A család a házban van! -jött a felelet.

Barátnőm panaszkodott, hogy mostanában inkább többször, mint kevesebbszer kell szembesülnie ezzel: Anyuka, a gyermek nem akar rajzolni. Két különböző csoportban, két különböző óvó néni mondogatja ezt, lévén a srácok nem egy csoportba járnak. Anyukájuk lassan kezd kétségbe esni: Most akkor erőltessük ezt a rajz dolgot, vagy hagyjuk a maga medrében folyni a dolgokat?

Mi erről a szakértői vélemény? A kisgyermek számára a rajz alapvető kifejező eszköz.

Lengyel Katalinnál olvastam, és a tanácsát megfontolásra ajánlom: a rajzolást erőltetni nem szabad! A gyermek soha nem muszájból rajzol, hanem a szíve közepéből. A rajz számára nem egy alkotás, hanem minden rajzában saját belső világát mutatja meg számunkra. Ha erőltetjük, abban a pillanatban megszakad ennek varázsa...

Nézzünk mélyen magunkba, ha az óvodában ezzel stresszelnek viszonylag gyakran, bepánikolunk és elkezdjük erőltetni a rajzolást. Gyakori hiba, amikor megmondjuk vagy megmutatjuk a gyermeknek, hogy mit és hogy rajzoljon, márpedig ki tudná jobban, hogy milyen egy gyermekrajz, ha nem éppen a Gyermek? A pontos másolásból, utánzásból általában kudarc lesz, és inkább teljesen száműzi foglalatosságai közül a rajzolást, ami által az egyik legelemibb önkifejező eszközt veszíti el. Pedig mennyit gazdagodnánk, ha hagynánk gyermekeinket a rajzolásban szóhoz jutni! 

Állítják (az teljesen nyilvánvaló, hogy ezt fiús anyukák teszik), fiúknál gyakrabban elő szokott fordulni, hogy kevéssé szeretnek rajzolni. A rajzolás is az egyik módja, hogy a finom motorikus mozgásokat fejlesszük. Persze a ceruzafogás helyes megtanulása is kell a későbbi írástanuláshoz. És mit tehetünk még? Egy gyermek grafológus tanácsai a következők:

1. Minden olyan dolog segít, amihez a kis ujjaikat kell használni. Vonjuk be a gyermekeket a főzésbe, sütésbe! Válogassanak szét különböző kisebb figurákat, pakoljanak egyesével egyik edényből a másikba a kis darabokat.

2. Ha nem akarnak rajzolni, akkor lyukasszanak, mintázzanak a ceruzával. Így is megtanulják a helyes ceruzafogást és még örömüket is lelik benne.

3. Bármilyen rajz jó rajz, jó ezeket megőrizni, tényleg kincsek! Keressünk egy szabad falfelületet, amit gyakran látunk, és gyűjtsük ott az alkotásokat. Ha nem akarjuk a falat lyuggatni, a parafatábla tökéletes erre. Gyermekeinknek meg önbizalom növelő, hogy kiteszik a falra az alkotásaikat, és mindenki láthatja!

Ha nem és nem akar gyermekünk rajzolni, akkor se keseredjünk el. Adjunk neki időt, legyünk türelmesek, és lehet, hogy nagyon rövid idő múlva részesei leszünk a csodának! :)

Segítséget találtok itt is, kattintsatok a linkre: http://greenrabbit.shoprenter.hu/index.php?route=product/list&keyword=L%C3%9CK%20

Történt, hogy a Jézuska mindenki meglepetésére hozott egy társasjátékot is. Igaz, hogy semmilyen listán nem szerepelt, és akkor hogy is van ez? kérdezte a nagyobbik. Ezek szerint a Jézuska olyat is tud hozni, amit nem is küldtünk el neki kívánságként? Zseniális!

Való igaz, hogy társasjátékban nem szenvedtünk hiányt eddig sem, de mivel kint nem volt elrettentő az időjárás, nem voltunk kifejezetten lelkesek. Na de mostanában fordult ám a kocka! Az ablak hidegebbik oldalán armageddon tombol, mi pedig esténként, illatosan, pizsamában ülünk az ágyon, és egymás elől próbáljuk meg elhappolni a szülinapi bulikat. És mi, a nagyok, valahogy soha, de soha nem nyerünk. És nem azért, mert hagyjuk őket nyerni, nálunk ez nem dívik, valahogy így alakult ki.

Egy fejlesztő pedadgógus tette fel a NAGY KÉRDÉST egy nagyon érdekes cikkben a társasjátékokkal kapcsolatban: Hagyjuk nyerni a gyermeket, vagy tanítsuk meg veszíteni? 

A társasjáték, olvasom, olyan, mint maga az élet: mindig vannak nyertesek és vesztesek, s ha nem küzd az ifjonc elég keményen, nem ő lesz a nyerő, nem ő kapja a jó állást és a jó fizetést...Hiába na, anyagias világban élünk, ahol túlzott hangsúlyt fektetünk az egyén érvényesülésére, és nagyon korán megtanuljuk, milyen érzés veszíteni. Jól van ez így? És ha meg is tanítjuk őket veszíteni, azt hány éves korban tegyük?

Lehet, hogy az eddig tökéletesen jól viselkedő gyermekünk egy elvesztett játék után átalakul fúriává, elrabolják az ufók, és nincs az szép szó, ígéret, ami kibillentené őt ebből. Javaslom ezért a játék megkezdése előtt a játékszabály alapos átolvasását. A nagymértékben szerencsére épülő nyerő-vesztő játékok esetében még a legfegyelmezettebb kisgyermektől sem várható el, hogy csupán a véletlen-adta vesztési helyzetét minden szó nélkül elfogadja. Tegyük a szívünkre a kezünket: még mi, felnőttek is rosszul viseljük, ha pusztán a szerencsén múlik valami fontos esemény az életünkben. Így vannak ezzel gyermekeink is, kiknek alapvető szükséglete a biztonság és a kiszámíthatóság.

Rutinos társasjátékozóként azt tanácsolnám, amikor játékot keresünk, érdemes olyat választani gyermekeinknek, ahol a küzdelem egymás legyőzése helyett egymás edzésére, erősítésére és segítésére irányul. "Segítsünk gyermekeinknek megtanulni igazi emberi kapcsolatokat kialakítani, ahol az önzetlenség, egymás segítése, a bajtársiasság, a jó testvérkapcsolat és az igaz barátságra való képesség kapja a főszerepet. Ha mindig olyan játékot játszik a lurkó, ahol leüt, kizár, kiejt másokat, akkor nem várhatjuk, hogy képessé váljon később az igazi kincs, az emberek közötti szolidaritás, a szeretet megtalálására."

Persze akad olyan is, mint nálunk a kisebb poronty, aki a szerencse osztásánál kétszer állt sorba. Talán pont ezért, ha szökőévente veszít, azt is lazábban kezeli, egyszer-egyszer belefér az életébe, elvégre nem lehet mindig nyerni. Vagy igen?

Egy kis reklám a végére:

Okos játékot itt is találsz: http://greenrabbit.shoprenter.hu/