Történt, hogy a Jézuska mindenki meglepetésére hozott egy társasjátékot is. Igaz, hogy semmilyen listán nem szerepelt, és akkor hogy is van ez? kérdezte a nagyobbik. Ezek szerint a Jézuska olyat is tud hozni, amit nem is küldtünk el neki kívánságként? Zseniális!
Való igaz, hogy társasjátékban nem szenvedtünk hiányt eddig sem, de mivel kint nem volt elrettentő az időjárás, nem voltunk kifejezetten lelkesek. Na de mostanában fordult ám a kocka! Az ablak hidegebbik oldalán armageddon tombol, mi pedig esténként, illatosan, pizsamában ülünk az ágyon, és egymás elől próbáljuk meg elhappolni a szülinapi bulikat. És mi, a nagyok, valahogy soha, de soha nem nyerünk. És nem azért, mert hagyjuk őket nyerni, nálunk ez nem dívik, valahogy így alakult ki.
Egy fejlesztő pedadgógus tette fel a NAGY KÉRDÉST egy nagyon érdekes cikkben a társasjátékokkal kapcsolatban: Hagyjuk nyerni a gyermeket, vagy tanítsuk meg veszíteni?
A társasjáték, olvasom, olyan, mint maga az élet: mindig vannak nyertesek és vesztesek, s ha nem küzd az ifjonc elég keményen, nem ő lesz a nyerő, nem ő kapja a jó állást és a jó fizetést...Hiába na, anyagias világban élünk, ahol túlzott hangsúlyt fektetünk az egyén érvényesülésére, és nagyon korán megtanuljuk, milyen érzés veszíteni. Jól van ez így? És ha meg is tanítjuk őket veszíteni, azt hány éves korban tegyük?
Lehet, hogy az eddig tökéletesen jól viselkedő gyermekünk egy elvesztett játék után átalakul fúriává, elrabolják az ufók, és nincs az szép szó, ígéret, ami kibillentené őt ebből. Javaslom ezért a játék megkezdése előtt a játékszabály alapos átolvasását. A nagymértékben szerencsére épülő nyerő-vesztő játékok esetében még a legfegyelmezettebb kisgyermektől sem várható el, hogy csupán a véletlen-adta vesztési helyzetét minden szó nélkül elfogadja. Tegyük a szívünkre a kezünket: még mi, felnőttek is rosszul viseljük, ha pusztán a szerencsén múlik valami fontos esemény az életünkben. Így vannak ezzel gyermekeink is, kiknek alapvető szükséglete a biztonság és a kiszámíthatóság.
Rutinos társasjátékozóként azt tanácsolnám, amikor játékot keresünk, érdemes olyat választani gyermekeinknek, ahol a küzdelem egymás legyőzése helyett egymás edzésére, erősítésére és segítésére irányul. "Segítsünk gyermekeinknek megtanulni igazi emberi kapcsolatokat kialakítani, ahol az önzetlenség, egymás segítése, a bajtársiasság, a jó testvérkapcsolat és az igaz barátságra való képesség kapja a főszerepet. Ha mindig olyan játékot játszik a lurkó, ahol leüt, kizár, kiejt másokat, akkor nem várhatjuk, hogy képessé váljon később az igazi kincs, az emberek közötti szolidaritás, a szeretet megtalálására."
Persze akad olyan is, mint nálunk a kisebb poronty, aki a szerencse osztásánál kétszer állt sorba. Talán pont ezért, ha szökőévente veszít, azt is lazábban kezeli, egyszer-egyszer belefér az életébe, elvégre nem lehet mindig nyerni. Vagy igen?
Egy kis reklám a végére:
Okos játékot itt is találsz: http://greenrabbit.shoprenter.hu/
